A Magine internetalapú tévés szolgáltató újra feltalálta a televíziózást abban a formában, amilyenben annak lennie kell. Ezt a mondatot nem szabad hatásvadásznak tekinteni, sőt, illik komolyan venni. A 2013 első negyedévében induló szolgáltatás óriási sikert aratott az előzetes teszteken: a néhány ezer résztvevő 80 százaléka arról számolt be, hogy a szolgáltatás nagy mértékben megváltoztatta tévénézési szokásait azáltal, hogy lehetővé tette számára a korábban szokatlan helyeken történő tévézést. Ezen pedig ne csodálkozzunk, hiszen a Magine élő, időeltolásos és catch-up tartalmakat is kínál az összes képernyőn (okostelefon, táblagép, tévé és számítógép), komplikált eljárások és külön felszerelés nélkül.

A széttöredezett médiavilágban, ahol a tévécsatornák nemcsak egymással, hanem az on-demand szolgáltatásokkal, a Youtube-bal és a filmletöltésekkel is konkurálnak, a hagyományos televíziónak szüksége van egy olyan platformra, melyen tartalmait újszerű, megnyerő és egyszerűen használható módon juttathatja el az emberekhez, méghozzá bármikor, bárhol hozzáférhető módon.”

/Michael Werner, a Magine elnöke/

Ez a televíziózás jövője.

Régóta vártam egy ilyen bejelentésre, ugyanis a sportközvetítésekre még inkább jellemző az említett töredezettség. A hétvégi programok alatt hozzászoktak a szurkolók (főleg a fiatalok), hogy ha nincsenek tévé közelében, akkor – a sportújságírás varázsát eltüntető – online tudósításokat olvasva követik a meccseket, esetleg ránéznek az értesítéseket küldő alkalmazásokra, rossz minőségű stream után vadásznak, vagy a lefújás után megtekintik a videó-összefoglalókat, amelyek csak a legfontosabb jeleneteket mutatják, és olykor nem is adják vissza az összecsapások igazi képét. A történések követése szempontjából pedig halmozottan hátrányos helyzetben vannak az olyan egész napos sportesemények, mint például a tenisztornák vagy az olimpia.

Ez a trend súlyosan károsította a szurkolás élményét, de végre adott a technológia, hogy bárhol és bármikor hozzáférhessünk a tévéközvetítésekhez.

 

2 Hozzászólás:

Szólj hozzá!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Top