Az amerikai sportok és bajnokságok európai kedvelői – a briteket kivéve – számára ez a nap nagy csapás: ma vonul ki a kontinensről az ESPN America és az ESPN Classic. Az elköszönő sportcsatornák adásainak pótlására az illegális streamek és letöltések mellett csak fizetős lehetőségek akadnak. Ha valakit minden érdekel és a klasszikus megoldásokat (ESPN Player, NBA League Pass, MLB TV, NHL GameCenterNFL Game Pass) választja, évi ezer dollárba is kerülhet a meccsek nézése. Örömhír, hogy van esély egy olcsóbb megoldásra, ugyanis a Bloomberg értesülései szerint az Apple és a Warner kábeltársasága közel áll a megegyezéshez. Ha az üzlet megköttetik, az Apple TV szolgáltatásában ott lesz az ESPN minden közvetítése.

Szóval akár a türelem és egy 34 ezer forintos Apple TV beszerzése is elég lehet minden bajnokság követéséhez.

Hozzászólok

Az elmúlt héten olyan élményben volt részem, amire nehéz jelzőket találni. Szegedi sportújságíróként szerencsére csak jobbnál jobb szervezésű sporteseményeken vehettem részt, a városban nagyon értenek a sajtó és a nézők kiszolgáláshoz. A kajak-kenu versenyek ezek közül is kiemelkednek, a 2011-es világbajnokság etalon a szervezésben, így álmomban sem gondoltam volna, hogy pont a Maty-éren és a Tisza-parton ér majd csalódás. Persze fontos hozzá tenni: a kajak-kenu versenyek szervezőinek a világbajnoksághoz semmi közük nem volt, minden a Magyar Sárkányhajó Szövetség és a nemzetközi szövetség (IDBF) felelőssége.

Most pedig sorolnám élményeimet:

  1. Az akkreditációkat kezelő hölgy belépésnél odaadta az egyik kollégám kártyáját egy másik médium fotósának.
  2. A hölgytől kértem egy programfüzetet, de nem adott, ugyanis ilyen nem létezett.
  3. A Tisza-parton rendezett első versenynapon három óra kérdezősködés után tudtam meg, hol jutok eredményekhez.
  4. Erre azért volt szükség, mert a világbajnokság honlapjára nem került fel eredmény.
  5. Az esemény Facebook oldalán egy kommentből kellett megtudnom, hogy  amúgy létezik egy mobilalkalmazás, amelyen egész jól frissülnek az eredmények.
  6. Az interneten egy link segítségével lehetett követni az eredményeket. A linket a második versenynap estéjén kaptam meg a szervezőktől.
  7. Az eredményeket a helyszínen egy sörpadokból összetákolt táblára ragasztgatták papírfecnikkel.
  8. Sportoló és sajtós egyaránt csak innen tudott tájékozódni, ugyanis a szpíkernek eszébe sem jutott bemondani az eredményeket, a nézők csak az első három helyezettről tudtak, róluk is csak az éremátadás miatt.
  9. A szpíker egyébként nem sokat foglalkozott a vízen történtekkel, egyszer az sem zavarta, hogy a futamon a magyar csapat épp éremért hajt, célba érésük közben a közönség biztatása és tájékoztatása helyett jókedvűen készített fotókat a hostess lányokkal és a szervezőkkel.
  10. Többször előfordult, hogy eredményhirdetés közben futamot is rendeztek.
  11. Olykor ez érthető is volt, az első nap ugyanis majd másfél órát csúszott a program.
  12. Amikor a csúszások miatt a szervezőktől kértem információkat, hogy akkor most épp melyik futamot is látom, nem tudtak segíteni. Abban sem, hogy a következő futamok melyek lesznek, mert: “Mi mindent csak az események előtt pár perccel tudunk meg.” (sic!)
  13. Úgy egyáltalán: bármelyik szervezőtől bármit kérdeztem, senki nem tudott semmit.
  14. Egyetlen hölgy volt igazán segítőkész, tőle tudtam meg az eredmények helyszínét is. Ő csodálkozott azon is, hogy az akkreditációt kiadók azt mondták nekem: sajtósként sem mehetek ki arra a stégre, ahol a futamok után kiszállnak a versenyzők. Pedig be lehetett menni, de ugye ebben a káoszban ezt csak kiváltságosok tudhatták.
  15. A VIP hajóra már a kezdettől felmehettem. Mondták, hogy ehetek és ihatok a svéd asztalról. Nos, ez az asztal őrizetlenül várt egész nap a hajó tetején, fedetlenül. Délben már a pirítóssal közeli rokonságba jutó szendvicsekkel és pisimeleg ásványvízzel frissíthettem magam a kánikulában.
  16. A Maty-éren volt hideg üdítő a sajtószobában, de ezért már fizetni kellett.
  17. Sőt: a Maty-éren a sajtósoktól is pénzt akartak kérni a parkolásért. Természetesen senki sem volt erre hajlandó, ha jól tudom, mindenki megúszta az ezer (!) forintos parkolást. Valahogy kidumáltuk magunkat.
  18. És akkor jöjjön a “kedvencem”: a Maty-éren az első két napon nem engedték a célvonalhoz a fotósokat, de még hajó sem volt, amellyel a direkt fotósoknak kialakított szigetre kivitték volna kollégáimat. Csak a dobogó előtti kordon mögött engedtek fotózni! Mondanom sem kell, hogy a fotósok dühösen és értetlenül álltak a példátlan eset előtt. Amikor Járosi Péternél, a Magyar Sárkányhajó Szövetség alelnökénél érdeklődtem, mégis hogy fordulhat ez elő, azzal takarózott, hogy ez az IDBF versenye. Elmagyaráztam neki, hogy bármilyen sporteseménynél, ahol célba érkeznek, az a minimum, hogy a célegyenesnél a fotósok helyet kapnak. Később sem láttam ott fotósokat, de a szigeten legalább igen. A zárónapon.

Csak remélni tudom, hogy ilyen amatőr szervezést csak a sajtó kapott, a szurkolók nem. Bár egyiküktől most hallottam, hogy a vörös hőségriadó kellős közepén, délután 1-kor a biztonságiak nem engedték, hogy az árnyékban várják a nézőket szállító buszt, mert ott nem lehet szurkoló.

A Magyar Sárkányhajó Szövetség vezetői közül többen kérték tőlem: nehogy összekeverjem őket a kajak-kenusokkal, mert ez sűrűn előfordul. Nem is tettem, de azért nekik sem kellene erőltetni ezt a fene nagy függetlenséget. Ha már a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek van rutinja a profi, világszínvonalú és óramű pontosságú szervezésben, akkor a sárkányhajósoktól valaki vehette volna a fáradtságot, hogy néhány prominens tagot meghívjon ebédre és tanácsokat kérjen tőlük.

Hozzászólok

Ilyet azért nem illik. Pláne egy olyan intellektuális sporttal kapcsolatban, mint a sakk.

UPDATE: Lékó Péter maga is sértőnek találta a becenevet.

Hozzászólok

A napokban belebotlottam egy olyan közösségi oldalba, amelyet a sport kedvelői számára hoztak létre. A Sportlobster egy dizájnban Google Plus-hoz hasonlító oldal, ami a szurkolókat lenne hivatott egy helyre csábítani és garantálni nekik, hogy itt a sport az egyetlen téma. Már a belépés előtt arra gondoltam, hogy ha ezt a hatást akarom elérni, rákattintok az erre a célra létrehozott Facebook- és Twitter-listáimra. Persze nem mindenki készít ilyet, így adtam egy esélyt. A regisztráció után szembesültem a ténnyel: az oldal legalább olyan unalmas és halott, mint az Iwiw. Posztok még akadtak, lájkok és kommentek viszont alig. Ugyanez a helyzet a hasonló célra létrehozott magyar oldal, a Sportface esetében. Mindkettő remek példa arra, miért felesleges utánozni a közösségi média megoldásait, ha nincs egy jó ötlet a szolgáltatás mögött.

Szerencsére fantasztikus megoldásokkal is találkoztam, az egyik a labdarúgásban látta meg a piaci rést. A játékosügynökségek végeláthatatlan sora ellenére is sok tehetséget szem elől tévesztenek a szakemberek, erre kínál megoldást a Fieldoo. A csiszolatlan gyémántok és az ügynökségek egyaránt létrehozhatnak profilokat és életrajzokat, becsatolva a rendszerbe minden fontos közösségi oldalt, hogy könnyen megtalálják egymást. A futball LinkedIn-je.

Update: Magyar példák is vannak

Most hallottam, hogy az A-Híd Szeged válogatott játékosa, Decker Ádám néhány társával egy hasonló oldalt hozott létre a vízilabdázók részére, mywaterpolo néven. A labdarúgók számára úgy tűnik több ilyen szolgáltatás is létezik, a mai Nemzeti Sport 8. oldalán a scouting11-ről lehet olvasni, melynek egyik szülőatyja a 34-szeres magyar válogatott csatár, Szabics Imre.

Egy ennél is zseniálisabb ötlet, amit a San Francisco Giants baseballcsapata valósított meg. A klub stadionjában egy olyan kávézót hoztak létre, amely a közösségi média körül forog. A drukkerek a Facebook, a Twitter és az Instagram segítségével egy óriási képernyőn mutathatják meg magukat és a helyszínen készített fotóikat, bejelentkezhetnek a helyre, üzenhetnek a többi nézőnek, vagy buzdíthatják kedvenceiket, ha a megfelelő hashtaget használják.

#valamiamerika #ígykelleztcsinálni

Hozzászólok

Egy mobilalkalmazás és 93 ezer szurkoló kell hozzá.

Hozzászólok
Top